Elnyertem az Év Fiatal Jazz Zenésze díjat

Nagy öröm számomra, hogy a Magyar Jazz Szövetség nekem itélte az Év Fiatal Jazz Zenésze zsűri díját.

A Magyar Jazz Szövetség hagyományteremtő céllal 2016-ban tehetségkutató versenyt indított Magyarországon működő, jazz zenét oktató közép-, vagy felsőfokú zeneoktatási intézményben tanuló fiatal jazz-zenészek részére. A mentorálási program célja a jazz-oktatási intézményekben tanuló, fiatal generáció közönséghez való eljuttatása, a tehetséges növendékek felkarolása.

17-1

A döntő hatalmas érdeklődés mellett zajlott – a Budapest Jazz Club zsúfolásig megtelt. Kiváló fiatal jazz-muzsikusok csillogtatták meg tehetségüket az igen magas színvonalú versenyben, és nehezítették meg mind a zsűri, mind a hallgatóság munkáját.

„Az Év Fiatal Jazz-zenésze – 2017.” elismerő címet a közönség szavazatai alapján Raboczki Balázs a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-szaxofon szakos hallgatója, a szakmai zsűri ítélete alapján pedig Rafael Márió, szintén a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-zongora szakos növendéke viselheti büszkén egy éven keresztül.

TV megjelenés ezzel kapcsolatban:
Riport ezzel kapcsolatban: